Interjú Archives | Page 2 of 2 | RETROPOLY, a RETRO MUSICAL

Interjú

Interjú

Ostoba, buta férfiak vagyunk mindketten…

Nincs könnyű helyzetben. Ő az a színész, akitől elvárják, hogy mindig vicces legyen. Magyar Attila számára azonban ez nem teher. Azt vallja: a színésznek mindig olyat kell ugrania, hogy ne legyen lecserélhető. Improvizációban verhetetlen, és megoldó embernek tartja magát. Ha újra kezdhetné, műbútorasztalos lenne, de szerencsére most bennünket boldogít, és azokat, akik már halloták basszusgitározni a metálbandájában. 

Sok minden voltál, de Rambo még nem…

Most is csak névileg. Ő egy félőrült videotéka tulajdonos, aki a filmek megszállottja, különösképpen a Rambo című filmért és a főszereplőért rajong, megpróbál hasonlítani rá, olyan cuccokat hord, és minden megszólalásában van valami idézet, ami erre vagy más kedvenc filmjére utal. A gátlásos főszereplő nagybátyja, akit előszeretettel pátyolgat, tanácsokat ad neki, hogy végre nője legyen, pedig neki is inkább csak filmes tapasztalatai vannak. Annyit elárulhatok, a végére ez is megváltozik.

Azt már tudjuk, hogy félőrült, de ettől eltekintve, milyen ember?

Vállalkozó a ’90-es években, aki a sorstársaihoz hasonlóan, vagy feketén vagy fehéren vagy szürkén csinálja a dolgait. Megpróbál minden buliban, bizniszben benne lenni, s ha valami jól sül el, akkor jó, ha nem, akkor is. Alapvetően megmarad kisvállalkozónak, aki napi gondokkal küzd, de mindent kockára tesz, mindent bevállal a profit reményében. Nem mondanám, hogy az IQ-ja több mint 42, de nem akarom teljesen lehülyézni, lehet, hogy néha felcsúszik 48-ra.

Mindenkitől megkérdeztem, de neked ezek után félve teszem fel a kérdést: van bennetek valami közös?

Hogyne, rengeteg. Ostoba, buta férfiak vagyunk mindketten… Mellesleg, mint mindenki, én is szeretem a filmeket.  Főleg a ’90-es években volt nagy őrület, hiszen mindenki vágyott a szabadságra, hogy önálló legyen, de aztán bekerült az élet sűrűjébe, és másképp alakultak a dolgai, a filmek viszont kiszakították a taposómalomból.

Ahogy a színház is. Több helyen játszol, gondolom, nem unatkozol.

A Centrál Színházban és a Madáchban futnak a darabjaim, illetve Németh Kristóf megalapította a Fórum Színházat; nála is játszom, a Forgatókönyv című darabban. Az Elfújta a szél előkészületeiről szól, vagyis a forgatókönyvíró, a rendező és a producer küzdelmei alapján kaphatunk képet arról, hogyan készült ez a csodálatos film 1939-ben.

Amit most betiltottak Memphisben…

A film kapcsán már 1939-ben felmerült a rasszizmus kérdése, de akkor abban egyetértettek a felek, hogy Margaret Mitchell egy regényt írt, és a művészi szabadsága megengedte, hogy belevigyen olyan szálakat is, amik a képzelet szüleményei. Ám az, hogy délen voltak rabszolgák, történelmi tény; mivel megtörtént, nyilván nem hagyhatta figyelmen kívül.

Mostanában sehol egy reklám? Pedig „Nyuszó-muszó” nagyon hiányzik…

Van helyette Kasszás Erzsi. A színész már csak ilyen, ha felkérik, megcsinálja. Amúgy akkoriban érdekesen álltak hozzá az emberek ehhez a dologhoz. A szakma és a művésztársadalom egyenesen alantas dolognak tartotta, ha szerepet vállaltál egy reklámban. Sőt, azt is elítélték, ha bármilyen formában megjelentél a kereskedelmi tévékben. Pedig Peter Brook, a kortárs színművészet egyik legnagyobb alakja, már régen megmondta, hogy minden egy tőről fakad, még a reklám is. Én ezt show biznisznek hívom.

Úgy hírlik, improvizációban verhetetlen vagy.

Valamiért gyorsan feltalálom magam, megoldó embernek tartom magam. Ha például leszakad a díszlet, akkor nem nézek döbbenten, hanem beépítem a darabba. Az is megesett, hogy kiment a biztosíték, s hirtelen sötétség borult a színházra, de nem álltam le, szépen leközvetítettem, hogy a szereplők épp mit csinálnak.

Fárasztó vagy teher, ha elvárják, hogy mindig nevettess?

Ez a munkám, ehhez értek, és azt hiszem, tudom, mire vevő a közönség. Ez nem válhat teherré. Ha én vagyok a vicces fiú, akkor annak is kell lennem. A színpadon mindig olyat kell ugrani, hogy ne legyen lecserélhető az ember.

Sokszor mondtad, hogy nem lehettél más csak színész, mert elfogytak alólad a szakmák. Ha mostani fejjel visszatekintesz, van olyan, amit szívesen választanál?

Műbútorasztalos lennék. Mindenképpen kétkezi szakmát választanék, hogy alkothassak. Otthon csinálok mindent, villanyt szerelek, betonozok, de sok minden kimaradt az életemből, például az ipari formatervezés vagy akár a lakberendezés. Most már másképp döntenék, de nincs visszaút.

Azért elég sok mindent kipróbáltál. Voltál plakátragasztó, hidegburkoló, sőt virágboltban is dolgoztál, de azt valamiért nem szeretted…

Azt hinnéd, hogy szép munka, de hátul rettenetes dolgokat csinálnak, például koszorúkat. Ott kesztyű van, drót, olló, és borzalmas dolgok. Egy jácintnak jó illata van, viszont 500 jácintnak együtt már borzalmas.

Akkor mégiscsak jobb neked a színpadon.

Lehet, viszont az ember akkor sem mehet végig két úton. Kicsit bejárattam ezt a részét, viszont jó lenne visszamenni az időben és kipróbálni valami mást is.

A polihisztorok több utat is járnak egyszerre.

Szerencsések. Úgy gondolom, hogy az embereknek van egy excel tábla a fejükben, mindenkit beillesztenek egy oszlopba, ám azt nehezen fogadják el, ha mást is tud. Egyszer jelentkeztem kreatívnak egy reklámirodába, mert ki akartam próbálni magam. Nem alkalmaztak, -’áá, te színész vagy’ – mondták.  Vagy ott van a zenekarunk, a Neoclassx. Amikor valakinek mondom, hogy hívjatok, fellépünk örömmel, ráadásul nem is vagyunk drágák, megkérdezik, hogy ott mit csinálok? Én vagyok a basszusgitáros – mondom büszkén. Na, ettől dobnak egy hátast. Magyar Attila basszusgitáros egy metálbandában, persze, én meg jártam a Holdon, gondolják magukban. Pedig, tényleg jók vagyunk…

Van valami, ami idénről elmaradt és jövőre kívánnád magadnak?

Igen. Több koncert a zenekarunkkal.

Mi meg sok-sok előadást kívánunk neked, többek között a Retropolyt is. Milyennek találod a musicalt?

Szerintem nagyon szórakoztató. A ’90-es éveket 2017-es szemüvegen keresztül nézni, mindenképp különleges. Picit komikus, picit furcsa és érdekes, például, hogy akkor mi volt a zenei irányzat, milyenek voltak a ruhák, ráadásul egy olyan időszak elevenedik meg, amikor minden elszabadult. A Retropolyban ezt az őrületes szabadságot láthatjuk viszont a színpadon.

Interjú

Takarítónőnek áll a Bestiák sztárja

Énekes, díva, műsorvezető, lakberendező, stylist, sminkes, és profi ceremóniamesternő. A mindig tip-top Somorjai Ilona, művésznevén Miss Bee, sosem unatkozik. Imád tanulni, főleg olyasmiket, amihez kreativitás kell, néha küzd a maximalizmusával, hisz a sors útjaiban, és lelkileg egyre edzettebbnek érzi magát, így olyan helyzetekbe is beleáll, amik nem mindig fájdalommentesek…

Amikor végignéztem, hogy mihez értesz, és mivel foglalkoztál, foglalkozol, nem tudtam eldönteni, hogy csodáljalak vagy irigykedjek. Ettől még áll a kérdés: hogy lesz takarítónő a „polihisztorból”?

Úgy, hogy a munka nem szégyen (nevet jóízűen). Mielőtt azonban a bulvárlapok felkapják a hírt, tisztázzuk, Borbála lesz takarítónő a Retropoly című musicalben, én meg Borbála.

Mit kell tudni róla, azon kívül, hogy lottónyertes és senki nem tudja, miért takarít a videotékában?

Ő egy jó fej, nagyszájú komika, aki a megfelelő időben, a megfelelő helyen szólal meg. Kellően cinikus, amolyan beszólogatós, de nem rosszindulatú nő. Nagyon közel áll a szívemhez ez a szerep, mert én is szeretek viccelődni, szurkálódni. Régen ezért kaptam a Bee becenevet, igaz ma már közel sem annyira éles a nyelvem, mint akkoriban.

A korábban felsoroltak között nem szerepelt a színész.

Mert nem is vagyok az. Amúgy érdekes, hogy amikor teljesen leteszel valamiről, akkor kapod meg. Anno minden irányom zenei volt, és felvételt nyertem Toldi Mária Operett Stúdiójába is. Az önszeretetemmel nem álltam túl jól akkoriban, mert szétizgultam a vizsgaelőadásokat, így amikor adódott a lehetőség, hogy válasszak a Színművészeti Egyetem és a Bestiák között, az utóbbi mellett döntöttem. Sosem bántam meg, mert így sokkal összetettebb utat járhattam be, de amikor elmenetem egy-egy musical előadásra, bizony megfájdult a szívem, hogy én is ott lehetnék. Viszont egy idő után letettem erről az álmomról,…és ekkor jött a Retropoly felkérés. Most sincsenek elvárásaim, egyszerűen csak örülök, hogy a sors ezt is megadta nekem.

Voltál énekes-díva, aki saját maga tervezte a jelmezét, kellékeit, élő zenekarral több évig hajókon léptél fel, énekeltél a Smile-ban, műsorvezető is voltál, aztán egyszer csak felröppent a hír, hogy Miss Bee az elsők között lett profi ceremóniamesternő.

Valóban elég hosszú utat jártam be, de ez így van rendben, hiszen minden ilyen kitérő építi az embert, és semmi sincs véletlenül. Az itthonléteim alatt sokszor voltam esküvőkön, zenekarokkal is, meg sokszor besegítettem a szervezésbe, így adta magát, hogy kipróbáljam. Főleg, amikor úgy döntöttem, hogy többé nem utazom külföldre. 2005 környékén a vőfélyek helyét kezdték átvenni a ceremóniamesterek, megfigyeltem, mit, hogyan csinálnak és rájöttem, hogy ez nekem menne.

De miért pont ez? Hiszen addig is énekeltél…

Az univerzum nem támogatta, hogy ismét berobbanjak a popiparba és én nem erőltettem. Ez viszont mozgatta a fantáziámat, hiszen érdekes, nemes munka. A legjobb időszakukban találkozol az emberekkel, boldogak, szerelmesek, azt szeretnék, hogy a nagy nap felejthetetlen legyen, s te ebben segítesz nekik. Szerintem csodálatos. Úgy hogy kidolgoztam a saját módszeremet, amiből nem hiányozhat az éneklés sem, hiszen az is része a csomagomnak.

Most hirtelen megjelent előttem Jennifer Lopez a Szeretném, ha szeretnél című filmben. Súg a vőlegénynek, újjáéleszti az idősebb rokonokat, lelki támogatást nyújt a mennyasszonynak, ruhát igazít…Gondolom, a te feladatod kicsit más, de sminkelni azért tudnál?

Igen, mert mindenre felkészülök. Viszont legfeljebb csak igazítást, korrekciót vállalok. Nem azért, mert derogál, hanem azért, hogy ne szakadjak szét és teljes erővel tudjak a feladatomra koncentrálni.

Univerzum, sors, önszeretet…Ezeket a szavakat csak olyanok használják, akik hisznek benne.

Tíz éve tudatos utat kezdtem járni. Nem vagyok bigott, akinek minden percét ez tölti ki, de ennek köszönhetően egyre jobban értelmezem a jeleket, üzeneteket, illetve hiszek abban, hogy ha valaki elszántan, és alázattal csinálja azt, amit szeret, akkor utat tör magának a céljai felé. Aki előre akar menni, az tegyen is érte, ne hagyja elmenni maga mellett a lehetőségeket, még akkor sem, ha elsőre úgy érzi, az nem méltó hozzá. Soha nem tudod, hogy a sors azt a helyzetet, feladatot, miért küldte az utadba.

Kimondva olyan egyszerűnek hangzik.

Igen, az emberek valamiért félnek az újtól és nem szívesen változtatnak, mert az fájdalommal járhat, közben meg nem veszik észre, hogy amiben vannak, és az nem jó nekik, sokkal fájdalmasabbá válhat. Muszáj néha szembemenni a félelmekkel és találkozni a fájdalmakkal is. Én akkor is belevágok egy-egy helyzetbe, ha óvnak tőle, mert belül érzem, hogy ott valami dolgom van. Lehet, hogy fájni fog, de mikor kielemzem, amellett, hogy fejlődök közben, rájövök, hogy miért kerültem oda. Minél többször megléped ezt, annál bátrabb vagy. Én például elmondhatom, hogy ennek köszönhetően, lelkileg egyre edzettebb vagyok.

Csak lelkileg? Mert mindig úgy nézel ki, mint aki most lépett ki egy magazinból.

A belső harmónia nagyon fontos, onnan indul minden. Viszont lényeges, hogy a testedre is odafigyelj. Egy éve halogatom, hogy elmenjek az edzőterembe, de ha mondjuk, felszedek pár kilót, addig dolgozom rajta, amíg ismét jól érzem magam a bőrömben. Nem szeretném, ha valaki azt mondaná: Bee, kezdesz asszonyosodni. Van egy szerencsés genetikám és egy alap maximalizmusom, amivel néha magamat is idegesítem. Nem arról van szó, hogy minden hajszálamnak egyenesen kell állnia, vagy órákat állok a tükör előtt, egyszerűen csak szeretem, ha harmóniában vannak rajtam a színek, elegáns a ruhám és jó a sminkem.  Szeretem a szép dolgokat, magamon is és a környezetemben is.

Az elegáns ruháról jut eszembe: volt idő, amikor kijelentetted, magas sarkút soha!

Pár éve váltottam nőiesebb vonalra, addig tényleg a sportos ruhákat kedveltem, amiket nem hordok már, de nincs szívem kidobni őket.

Jól jöhetnek még, amikor mondjuk, a gyerek lesz az első?

Abban biztos vagyok, hogy akkor sem adom alább. Inkább felkelek két órával korábban, de nem járkálok majd kócosan, smink nélkül és szakadt melegítőben. Úgy vélem, hogy a család oltárán nem kell mindent feláldozni, inkább az aranyközépútra kell törekedni, az mindenkinek jobb, a gyereknek is. Annyira muszáj egoistának lennünk, hogy önmagunkra időt szánjunk, mert az élet rólunk is szól.

A Retropolyra, miért szakítsunk időt?

Mert nagyon szórakoztató. Érdemes megnézni, hiszen azon kívül, hogy az embernek nosztalgiaérzése támad a daloktól, a történet is sodor magával, és pár órára kikapcsolja az elmét a mindennapok forgatagából. Igazi limonádé; vicces, jó érzéseket közvetítő produkcióról van szó.

 

Interjú

MÁZS: A buta macsóknak szeretőjük van, nekem családom!

Mészáros Árpád Zsoltról azt tartják, hogy nála „élőbb” musical-, és operett színész kevés van Magyarországon. Ha azt vesszük, ez nem meglepő, hiszen sosem rejtette véka alá: a zene gyógyította meg, és ennek a műfajnak köszönheti az életét. A sármos színész beleáll a harcba, ha úgy hozza a sors, ám képes megkönnyezni egy romantikus filmet is. Akárcsak a Retropolyban játszott karaktere, Szamuráj.

Ez egy nagyon gazdag fiú, aki állandóan seftelt a retro korszakban, bőrkabátokat, illetve mindenféle dolgokat csempészett a határon, és nagyon szeretne hasonlítani a gengszterfőnökre. Viszont mivel neki több pénze van, ő a főnök és az agy is, de annak érdekében, hogy mindenki rettegjen tőle, meg kell fizetnie egy újságírónőt, hogy minél elrettentőbb híreket hozzon le róla. Senki nem tudja, hogy ki ő, csak azt tudják, hogy egy veszélyes bűnöző, de közben egy érző szívű, romantikus lélek, aki ugyan párkapcsolatban él, ám folyamatosan az ő Angelinájáról álmodozik, akit szívből szeretett egykor.

Elég bonyolult jellem. Van valami közös bennetek?

Persze, hiszen például fiatalabb koromban meghatározó tény volt az életünkben, hogy ezzel-azzal sefteltünk Nyíregyházán a KGST-piacon. És én is romantikus alkat vagyok.  Néha nőket megszégyenítve tudok elérzékenyülni a romantikus filmeken vagy a gyerekeim egy-egy pillanatán, de ha balhé van, vagy ki kell állni magamért, akkor bármibe beleállok. Amúgy nem érzem azt, hogy egy férfinak csak macsónak kell lennie. Azt szoktam mondani, a buta macsóknak szeretőjük van, nekem családom.

Apropó, család…Elég szépen alakul a família feeling itt is.

Igen, frankó kis csapatunk van, hiszem, hogy egy nagysikerű buli előtt állunk. Ráadásul sokakban kellemesen csalódtam. Itt van például Ganxsta Zolee, aki egy ikonja a hazai gengszter-rapnek, látszólag vagány, bohó, a szíve mélyén viszont egy érző lélek, aki elhozza a próbára a kislányát, az egyik szeme mindig rajta van, viszont amikor felmegy a színpadra, teljesen profin viselkedik, felkészült, a szöveget tudja, kooperatív. És ugyanez a helyzet Mr. Bustával is, nagyon korrekt fazon mindkettő. Zoltán Erikáról meg eddig nem is tudtam, hogy prózában ennyire jó, olyan természetesen szólal meg, hogy majdnem zavarba jöttem, pedig én ebből élek.

Ganxstáról és Mr. Bustáról jut eszembe: nem nagyon sikerült rávenni őket a táncra, de nálad ez nem jelent gondot…

Az a szerencse, hogy az alkotó csapat és a rendező elég sok mindenben szabadkezet ad, így mindenki elmondhatja, ha valamelyik jelenetben, koreográfiában kényelmetlenül érzi magát. Nem tartom magam táncművésznek, viszont hálás vagyok, hogy a zenés-táncos műfajban dolgozhatok, mert az életemet köszönhetem ennek. Szerintem, Isten azért adott nekünk kezet-lábat, hogy rázzuk, a fület meg azért, hogy halljuk, azt, amire mozoghatunk, a hangunkat meg azért, hogy hallassuk, amikor csak lehet.

Az életedet köszönheted a műfajnak…Ezt kifejtenéd?

A zene gyógyított meg. Amikor egy daganat miatt kivették a vesémet és otthon lábadoztam, a tévében meghallottam a „Mama” című számot Miller Zoli előadásában, és szívből megkönnyeztem. Akkor döntöttem el, hogy elkezdek énekelni. A zenének amúgy is gyógyító ereje van. A pszichoszomatikus betegségek a szervezetünkre is hatással vannak, akár meg is betegíthetnek. De amint a lelkünkben helyreáll a rend, a testünket is rávehetjük arra, hogy meggyógyuljon. A kemoterápia helyett az éneklés mellett döntöttem. Meggyógyultam…

 

Akkor a Retropoly dalaival sem gyűlt meg a bajod.

Azért azt nem mondanám. Nyilván benne van a fülemben egy-két dal, viszont akkoriban én rocker voltam, bőrkabátban meg varjúlábban az oldalamon bandáztam, úgy hogy volt gondom a rapbetétekkel, de mivel imádok énekelni, ez nem jelenthet akadályt.

Úgy tűnik, nem csak a retro, hanem a musical és az operett is felszálló ágban van.

Ez egy átütő műfaj, amit szeretnek az emberek és sokkal közelebb hozza a színházat a fiatalokhoz is. Az Operettszínházban az utóbbi időben több százezres nézőszámot produkálunk, Ázsiától Európáig mindenhol turnézunk. A zenés műfaj divatját mi sem igazolja jobban, hogy tavaly a Broadwayon 13,5 millió jegyet értékesítettek. Az emberek nem hülyék, és nem arra szórják a pénzüket, amit nem szeretnek. Magyarországon az elmúlt tíz évben, gyerekcipőben járt ez a műfaj, de ma már minden tekintetben felvesszük a versenyt bárkivel. Örülök, hogy a részese lehetek.

És van is munkád bőven!

Hála Istennek. Decemberben a Retropoly turné mellett, kezdjük a Dorian Gray próbáit, de jönnek a felújítások is, a Rebecca és a Nők az idegösszeomlás szélén, ami a szívem csücske, mert Almodóvarhoz köthető. Ez is egy igény a vezetőség és a színészek részéről, hogy ne csak habos-babos operettet játszunk, hanem művészi darabot is.

A Retropoly melyik kategória?

A szenzációs (nevet). Egy kicsit a saját gyermekem is, mert már egy-két évvel korábban elkezdtünk erről ötletelni Varga Zsoltékkal, de akkor nem volt rá időnk. Örülök, hogy kitartottak a darab mellett, mert ebben sok van. Pillanatok alatt visszarepít abba a korszakba, amire mindenki mosolyogva emlékszik vissza, még akkor is, ha akkor keseregve élte meg. És ki ne szeretne énekelve, táncolva, mosolyogva időutazni?

Fotók: Száraz Tamás

Interjú

Idegen műfajban, de testhezálló szerepben a két rapper

Egy musical hozta ki Ganxstából a bocsánatkérést.

Ganxsta Zolee és Mr. Busta, a hazai gengszter-, illetve hiphop rap kiemelkedő képviselői, akik ugyan készítettek már egy közös dalt, de együtt sosem léptek fel. Pláne nem egy retro slágerekre épülő musicalben… Ganxtától nem idegen a „kalandozás”, hiszen filmekben, sorozatokban, televíziós vetélkedőkben is kipróbálta magát, Busta azonban most először tesz ilyen kitérőt, ugyanis Zolee váltótársa lesz a 2017 legizgalmasabb zenei produkciójának ígérkező Retropolyban. Mindez nem csak a műfaj miatt meglepő, hanem azért is, mert bár tisztelik egymást, Mr. Busta hordozott magában némi sérelmet egy ideje.

Milyen arcot vágtatok, amikor meghallottátok a felkérést?

Ganxsta: Kellett pár perc, hogy ne üssem le az illetőt, aki felkért. Bevallom őszintén, a retro szótól hidegrázást kapok, és örülök, hogy minket a Kartellel nem hívnak az ilyen fesztiválokra, mert nem tartjuk magunkat retro zenekarnak, de amikor meghallottam, hogy miről is szól ez a darab, és hogy mi lenne a szerep, azonnal igent mondtam. Ez ránk van írva!

Mr. Busta: A retro számunkra valóban ijesztő szó, de attól még ez a musical nagyon jól sülhet el. Tény, hogy háromszor kellett elolvasnom a szövegkönyvet, hogy megértsem, mibe is akarnak belerángatni, de az ötlet nagyon jó, tetszenek az elképzelések, és ezt a szerepet tényleg nekünk írták.

Gengsztert fogtok alakítani…

Ganxsta: Ahányszor szerepet kapok, legyen az színház, tévé vagy film, egyszer sem buddhista papnak kérnek fel. Verőember, díler, homless, aljas motoros bandatag, börtöntöltelék, és még sorolhatnám. Ahogy ránézek a barátomra, neki se adnék tanárszerepet, szóval, a helyünkön vagyunk, és örülök, hogy Zsolti lesz a váltótársam.

Mr. Busta: Azért ez egy kicsit zavaró, mert mi nem vagyunk ilyenek (nevet). Mindketten tisztességes, lányos apukák vagyunk…

Akik most egy ’90-es éveket idéző, romantikus, komikus musicalben gengszterként asszisztálnak a legmenőbb pop slágerekhez…

Ganxsta: Azért a Való világ és a Bumm a fejbe is benne van.

Mr. Busta: Tényleg, nekem még meg kell tanulnom ezeket a dalokat, főleg, mert én más stílusban rappelek.

Ganxsta: Csak szólj, ha elakadsz, szívesen elmegyek gyakorolni veled a kocsmába.

Valamiért az volt a fejemben, hogy te vagy az, aki továbbvitte Zoleeék „örökségét”, akkor nem lehet olyan nagy gond a tanulással.

Ganxsta: Az, aki jól vitte tovább, mert többen csinálják, de nem mindenki hitelesen.

Mr. Busta: Köszönöm. Zoleeék műfajt teremtettek, és szerintem én vagyok az egyetlen, aki a mai napig ezt csinálja, vagyis folytatja, amit ők elkezdtek, de ez egy szűkebb csapat, kevesen merik bevállalni, kell hozzá egy olyan attitűd, ami ezt a stílust jellemzi.

Zolee az imént azt mondta, örül, hogy te vagy a váltótársa. Ezek szerint szent a béke közöttetek?

Mr. Busta: Tudom, mire célzol. Igen, egyszer Zolee beszólt nekem, ami eléggé megviselt. Nem értettem, miért támadt nekem, mert sosem volt gondunk egymással. Minket ebben az értelemben nem hozott össze a sors. Lehet, hogy nem lett volna felhőtlen telefonálgatás, ha együtt dolgozunk, de abban biztos vagyok, hogy jó zenei viszony igen, mert mindketten keményen odatesszük magunkat.

Ganxsta: Lehet, hogy hihetetlen, de nem emlékszem. Csak véletlen lehetett, mert szándékosan sosem bántottalak volna. Többször előfordult már velem ilyen, azt viszont tudni kell rólam, hogyha valakivel bajom van, azt megmondom személyesen. Tényleg nem vettem észre,…ha megbántottalak, adj egy pacsit, és elnézést.

Ezt jó volt látni! Mielőtt elmentek a kocsmába gyakorolni, annyit áruljatok el, hogy miért nézzük meg a Retropolyt?

Ganxsta: Egyértelmű! Mert Busta és én mindig benne leszünk! Amúgy meg jó lesz! Nem csak miattunk…

 

Interjú

A táncoslábú forgószél

Sári Éviről a forgószél jut az ember eszébe. A szebbik fajtából persze, amelyik folyamatosan mozgásban van, és ha épp nem énekel vagy táncol, akkor próbáról fellépésre rohan. Nem egy lazsálós típus, ez köztudott, és éppen emiatt hasonlít egy kicsit a Retropolyban alakított karakteréhez, Andreához.

Egy munkamániás, önmagához és az élethez szigorú nőről van szó. Néha tudálékos, de talpraesett, és mindezek ellenére jól végzi a munkáját. A végén természetesen kiderül, hogy volt egy korszaka, amikor lazábban fogta fel a dolgokat, és képes volt elengedni magát. Az tetszik benne, hogy kétféle arca van és folyamatosan fejlődik a darab során, ez mindig izgalmas. Sokban hasonlítunk.

A tudálékosság is stimmel?
Nem vagyok különösebben okoskodó és szigorú, de dolgozni nagyon szeretek. Ha munkáról van szó, akkor határozott, kemény és céltudatos tudok lenni. Persze nekem is volt bulis korszakom, amikor nem számított, hogy mi lesz holnap, csak a pillanatnak éltem, de ezen már túl vagyok.

Andrea szerethető?
Mindenképp szeretném azzá formálni. Szerintem nagyon szép dolog az, amikor valaki meg tudja mutatni a gyengeségét, ahogy ő is teszi. Nem jó tökéletesnek lenni, mert az ellenszenvet vált ki az emberekből.

Milyen dalokat kaptál?
Természetesen, jókat. Mindig is „irigyeltem” Judytól a Hajnalt, így kifejezetten örülök, hogy ezt is elénekelhetem.

Fáradhatatlannak tűnsz, gondolom, a Retropoly mellett van munkád bőven.
Zajlanak a We Will Rock You próbái, ami nem könnyű, de nagyon élvezem. Ezenkívül játszom a Meseautóban, a Vukban, a Poligamyban, a Vámpírok báljában és az Anconai szerelmesekben.

Épp ez utóbbi hozott neked idén egy szakmai elismerést.
Igen, a Veres1 Színház Veres Medve-díját kaptam meg, a legjobb mellékszereplő kategóriában.

Fontos számodra az ilyenfajta visszajelzés?
Aki színpadon dolgozik, annak fontos. Nézőktől, családtól és persze a szakma részéről is.

Egy kis kortesbeszéd a végére…Miért nézzük meg a Retropolyt?
Mert ezt én is megnézném! Összegezve: fiatalkorunk felidézése a legismertebb dalok segítségével, az életből vett vicces karakterek tolmácsolásában. Színes szereplőgárda jött össze, akik a zenés műfaj különböző területeiről érkeztek, de a végén jó kis egységgé kovácsolódnak, szóval, minden mellette szól…

Fotók: Száraz Tamás

Interjú

Retropoly, a hangos fényképalbum

Vizeli Csaba több sikeres produkcióval tette le névjegyét a musical műfajban, így nem meglepő, hogy 2017 legizgalmasabb zenei produkciójának is ő lett a rendezője. A Magyarock Dalszínház alapítója, vezetője, és a Komáromi Erőd ügyvezetője nem csak rendezőként, hanem szövegíróként is megmutatja magát a Retropoly musical-ben.

Az elmúlt 15 évben a Magyarock Dalszínházzal 27 darabot mutattak be, ebből kettő ősbemutató és nyolc saját szerzésű előadás, szóval, a tempót elnézve, akad dolga bőven, mégis igent mondott a Retropolyra…
A Komáromi Erődben tartott retro-bulikon ismerkedtem meg Varga Zsolttal és Mára Krisztiánnal. Zsolt egyszer megemlítette, hogy van egy musical ötlete, amit szeretne tető alá hozni. Vázolta az elképzelését és azon kaptam magam, hogy a történeten és a megvalósításon gondolkodom. Nem volt kérdés, hogy igent mondok. Érdekes kihívás ez, nem csak rendezés, hanem szövegírói szempontból is. Közel áll hozzám ez a zenei világ, hiszen a fiatalságomat eleveníti fel, és nem utolsó sorban úgy éreztem, ezeknek a daloknak új értelmet, lendületet tud adni a színházi közeg.

A slágerek görgették a fonalat?
Készítettem egy történet vázat, figyelve arra, hogy a dalok illeszkedjenek a sztoriba. Van olyan szám, ami szinte jelenet után kiáltott, viszont nem egy esetben a dal döntött. Amúgy a saját daraboknál is szem előtt tartom: az egy dolog, hogy az íróasztal mögött kitalálsz valamit, ám az olvasópróbán, amikor meghallod a szöveget, vagy a próbán, amikor életre kel a történet, sok minden változhat, kritikusan kell szemlélni ezeket, mert lehet, hogy a megíráskor jónak tűnt egy dal, egy jelenet, viszont, ha nem működik, akkor sajnos ki kell venni. Sokat sakkoztunk a próza és a dalok között, mert az volt a legfontosabb, hogy lendülete legyen az egésznek, sodorjon magával a történet.

Írás közben, gondolom, a karakterek is megelevenednek és látta maga előtt a szereplőket is.
Az alkotói folyamat során voltak elképzeléseim, Zsoltnak is természetesen, hiszen fontos volt, hogy kapcsolódjanak a pop műfajhoz, és emellett a színpadon is otthonosan mozgó, népszerű színművészek, énekesek legyenek. Ám a neheze csak ezután következett, mert egyeztetni kellett az elfoglaltságaikat, ráadásul az is előfordult, hogy a dalok vágása közben a karakter is változott, amely már nem annak a szereplőnek kedvezett.

Elkezdődtek a próbák, összeállt egy ütős csapat. Mennyi beleszólást engedélyez a sztároknak?
A karakterek életre keltéséhez nagyon kellenek a művészek, hogy az általam kitalált jelenetet megtöltsék, felépítsék az egyéniségükkel, hogy működjön a kémia. Egy jó poénra, gegre, ami előre viszi a sztorit, mindig vevő vagyok, de mint tudjuk, a színház nem egy demokratikus intézmény, van egy olyan pont, ahonnan már nincs ötletelés, mert az csak hátráltatja a munkafolyamatot.
Az íróknak vannak kedvenc karaktereik, így volt ez önnel is?
Hónapok óta „együtt élek” velük, olyanok nekem, mint a családtagok. Mindegyik más, mindegyik másképp beszél, más közegből jön, és más miatt érdekes vagy éppen kedves számomra. Ám mégis az a legfontosabb, hogy azt érezzem, valamennyiüknek vannak céljai, sikeresen eljutnak valahonnan valahová, szóval, mindegyiket szeretem, mert hatással vannak egymásra.

Röviden a történet?
A rendszerváltás kihívásaival küzdő vállalkozó vesszőfutása a szerelemtől az alvilági balhéig, a társkereső balek megjelenése, amely komikus jelenetek és bonyodalmak sorát indítja el, egy emlékezetkiesése anya, akiből partyarc lesz, és majdnem örökre kiüti magát, gengszterek, szerelmes lányok, partvonal menti tanácsadó rokonok, és sok-sok fülbemászó dal a ’90-es évekből. Mindössze a látvány és a show idézi a 21. századot, a többi valóságos időutazás.

Miért nézzem meg az előadást?
Olyan dalok vannak benne, amelyek sokunk ifjúságát jelentik, ráadásul lehet szeretni vagy nem szeretni, de el kell ismerni, hogy ezek a slágerek komoly nyomot hagytak, egy korszak letéteményesei, s 20 év után is a köztudatban vannak. Talán nincs is olyan rendezvény manapság, ahol nem csendül fel egy-egy retro dal. Különleges hangulatot árasztanak, tele vannak pozitív üzenettel, és olyanok, mint egy hangos fényképalbum, amit mindenki szívesen lapozgat. Ez a popzenei irányzat most találkozik a legjobban kedvelt színházi műfajjal, a muscal-el, amiből egy fantasztikus egyveleg alakul ki. Két óra önfeledt szórakozást ígérek, pozitív energiákat és egy semmihez sem fogható nosztalgikus kikapcsolódást.

Mit kíván az alkotóknak és a Retropolynak?
Hogy a közönség érezze azt a lelkesedést és energiát, amit beletettünk a darabba, és olyan szeretettel fogadják, ahogy mi készítettük. Egyelőre ennél többet nem is kívánhatnék.

Interjú

Rendel a Szerelemdoktor!


Varga Zsolt, az UFO UPDATE frontembere és alapítója a csapatával máig népszerű fellépője a retro-fesztiváloknak és programoknak. Ám az elismert táncos-koreográfus nem elégszik meg ezzel, folyton azon munkálkodik, hogy valami újat hozzon ebbe a megunhatatlan műfajba. Támadt egy remek ötlete, amit neves alkotói- és szereplőgárdával igyekszik sikerre vinni. Röviden ez a története az év legizgalmasabb zenei produkciójának, a ’90-es éveket idéző Retropoly musical-nek, amely novemberben kezdi meg menetelését a művészeti vezető és koreográfus által megálmodott úton.

Musical…Honnan jött az ötlet?
Ezeket a dalokat ismerve, rájöttem, hogy mindegyiknek van egy saját története, és ezek a sztorik egységeket is képezhetnek, így fogalmazódott meg bennem, hogy egy musical formájában egybegyúrjam őket.

Rengeteg jó sláger született a ’90-es években, milyen szempontok szerint válogatott?
A legfontosabb az volt, hogy közismert, népszerű slágerek legyenek, amik, ha felcsendülnek, azonnal éneklésre, dúdolásra késztetik a közönséget, és nem mellesleg előtörnek belőlük az emlékek.

Gondolom, az UFO egyik legsikeresebb száma, a Szerelemdoktor sem hiányozhat a listáról.
Természetesen nem. A Retropoly főhősét is így becézik.

Erre mindjárt visszatérünk, de felmerült bennem, hogy a retro nagyon népszerű Magyarországon és ezek szerint még voltak kiaknázatlan lehetőségek benne…
Igen, találtunk egy újabb gyöngyszemet ebben a műfajban. Viszont emiatt nagy a felelősségünk is, mert ehhez méltó produkciót kell létrehoznunk. Egy olyan színházi művet, amely a ’90-es éveket idézi a zenével, a sztorival és a jelmezekkel, de ugyanakkor modern, 21. századi technikával, látványos show elemekkel és tánckoreográfiával hagy maradandó emléket a nézőkben.

Hogyan találta meg az az alkotói csapatot?
Mondhatni, a csapat talált meg engem. Olyan szakemberekkel szövetkeztem, akik nyitottan, elszántan és kellő humorra álltak az ötlethez.

Ezek szerint nem szabad komolyan venni ezt a musicalt?
Az életet sem szabadna! Aki túl komolyan veszi, öngólt lő magának. Az egész a közönség szórakoztatásáról szól, így egy előadónak muszáj megfelelő humorral, öniróniával kezelnie bizonyos helyzeteket. Természetesen profiként, teljes erőbedobással és a legjobb tudása szerint.

Elismert és népszerű színművészek, előadóművészek és énekesek vesznek részt a produkcióban.
Igen, remek stáb alakult ki. Zoltán Erika, Danics Dóra, Ganxta Zolee, SiposTamás, Magyar Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Baronits Gábor, Barabás Kiss Zoltán, hogy csak egy pár nevet említsek. A sztori alapján próbáltuk megtalálni a legmegfelelőbb szereplőket és olyanokat kértünk fel a munkára, akik értékelik ezt a műfajt, nagy közönséget vonzanak és hiteles tudnak lenni az adott szerepekben.

Többször említette a sztorit. Miről is szól tulajdonképpen a Retropoly?
Volt egy alapgondolatom, hogy ez a musical egy társkereső köré épül majd. A végső történetet a dalok alakították ki, mert fontos volt, hogy a cselekmény és a dal szövege kapcsolódjon egymáshoz. Szóval, van ez a társkereső, amelynek a tulajdonosa, egy Pisti nevű figura, szeretné kiaknázni a rendszerváltás adta új lehetőségeket, de nem a legjobban mennek a dolgai, amikor feltűnik a színen egy potenciális balek, akinek a hátán szeretne kimászni a gödörből, és megszabadulni az alvilág fejének fenyegetésétől. Mondanom sem kell, hogy a „balek” jól megkavarja a lapokat, és a bonyodalmak, komikus helyzetek egyre fokozódnak. Van benne szerelem, ármánykodás, hazugság, okoskodás, pozitív és negatív hősök, vicces figurák, összességében amolyan kórkép arról az időszakról, népszerű slágerekkel fűszerezve.

Hol láthatjuk az előadásokat?
Erdélyben lesz a premier. November 14-16-18-án Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen lépünk fel, december 1-én Debrecenben, 7-én Salgótarjánban, 12-én Budapesten, 18-án Kecskeméten, 28-án pedig Szegeden zárjuk az évet.

Ha kívánhatna magának egyet a musicalkapcsán, mi lenne az?
Az, hogy bármi legyen is, sose feledjem: „Nyár van és semmi baj!”

Így késő ősszel, tél előtt?
Ez nem évszakfüggő!