Fecske Dávid és Mészáros Tamás csak hírből ismeri azt a korszakot, amelyben a Retropoly játszódik, ám ennek ellenére, szinte lubickolnak a szerepben, és olyan hitelesen hozzák a két agyatlan gengsztert, hogy az embernek az az érzése: egy ’90-es évekbeli képregény figurái keltek életre.

Fecske Dávid Fésű szerepében megy a gengszterfőnökök idegeire.

Ő a Mészáros Árpád Zsolt által alakított álgengszter egyik fogdmegje. Úgy képzeltem el, hogy valaha fodrász akart lenni, de félresiklott a pályája és egy bűnbandában kötött ki. Komikus, de nem mély karakter. Igaz, maga a darab sem a mélységekről szól, hanem a kiélezett poénokról és a ’90-es évek retro életérzéséről. Megpróbálom ezt a karaktert ebben a szellemben, a legjobb tudásom szerint formálni – foglalta össze Fecske Dávid.

Van hasonlóság közöttetek?

Meglepő módon, van. Rendkívül hiú vagyok, akárcsak a karakterem. A frizura nálam nagyon fontos eleme a megjelenésemnek, így arra mindig figyelek.

Most Fésű, máskor meg…?

Komáromban, Vizel Csaba rendező színházában játszom különböző zenés darabokban. Van főszerepem, mellékszerepem, a nagyobb produkciókban meg statiszta vagyok. Amúgy azt hittem, hogy ez a darab is olyan lesz, ahol háttérszereplőként működöm, de meglepődtem, mert szerves része vagyok a neves előadók jeleneteinek, aminek nagyon örülök.

Gitárt is vittél magaddal az erdélyi turnéra, gondolom, nem viccből?

Nem. Tíz éve gitározom, de csak nemrég jöttem rá, hogy ezzel pénzt is lehet keresni. Jelenleg a Balkan Fanatikban gitározom és mellette session munkákat vállalok.

Hoppá, az egy másik világ!

És milyen jól megférnek egymás mellett! Nagyon örülök, hogy felváltva csinálhatom ezt. Egyszer elmegyek Erdélybe  és Hip Hop Boyzt énekelek Ganxsta Zoleeval, Mr.Bustával vagy Mészáros Árpád Zsolttal, aztán újra elmegyek Erdélybe Komámasszony kakasát játszani.  Nekem ez ad erőt, mert mindentől irtózom, ami állandó, egysíkú.

Miért ajánlanád a korosztályodnak ezt a darabot?

Mert garantáltan jókat fognak nevetni a ruhákon, a poénokon és a szlengeken. És hadd üzenjek is a kortársaimnak: Ha kíváncsi vagy, milyen lehetett Marty McFly-nak visszaugrani a szülei idejébe, akkor az előadáson a helyed! Még jobb, ha az ősöket is hozod!

Mészáros Tamás alakítja Szamuráj és Gengszter másik verőlegényét, Gyökeret.

Számomra ez egy új karakter, mert ennyire ostoba szerepet még nem játszottam, szóval kihívás a javából. Viszont az még nagyobb, hogy ekkora nevekkel, elismert, nagy múltú előadókkal, színészekkel, zenészekkel kell együtt állnom a színpadon –  mondta Mészáros Tamás.

Gondolom, nincs semmi közös bennetek, ezért inkább azt kérdezem, te milyen ember vagy?

Líraibb, visszafogottabb egyéniség, és semmiképp sem ennyire agyhalott, mint Gyökér.

Mennyit tudsz arról a világról, ahonnan ő jön?

Mivel nem burokban élek, természetesen hallottam az alvilágról, meg gyűjtöttem is infókat abból a korból. Kíváncsi voltam, hogy mentek a seftelések, s milyenek voltak ezek a kis gengszterek. Tisztán akartam látni, hogy mit csinál egy ilyen fogdmeg, illetve, hogy honnan, hová fejlődhet.

Amikor nem itt „Gyökérkedsz”, akkor mit csinálsz?

A komáromi Magyarock Dalszínházban játszom. Jelenleg nyolc darabban vagyok benne, jobbnál jobb előadások futnak épp nálunk, többek között a Made in Hungária, az Aranyember, Anconai szerelmesek 2.

Említetted, hogy saját dalaid is vannak.

Három éve adtuk ki az első szólólemezemet, a színház mellett ezt a karrieremet is építjük. Van egy stáb, akikkel dolgozom, és egy kisbéri stúdióban születnek a Mészáros Tamás számok.

Melyik a kedvenced?

Viszem a súlyt. Arról szól, hogy bárhová megyünk a nagyvilágban, mindig kell egy kapaszkodó, ami elsősorban az otthont jelentheti.

Ha a súly keresztet is jelent, akkor mi a te kereszted?

Szeretnék minél többet adni a dolgaimból, meglátásaimból, hogy mit gondolok a világról.

Most jelent meg a legújabb dalod. Nem vagy kíméletes benne…

Lehet, de azért valós dolgokról szól. Ezzel szerettünk volna görbe tükröt tartani a jelenkor társadalma felé.

Miért nézzük meg a Retropolyt?

Azért, mert ilyen nem volt még. Ez egy régi slágerekből összegyúrt, izgalmas és vicces történet.  Az én generációm nem biztos, hogy ismeri őket, és nagyon sok jó van közöttük, amikre jókat lehet bulizni. Az idősebbek meg azért nézzék meg, mert korhű történetbe ágyazva, mai technikával fűszerezve, jó érzés lesz ezeket a slágereket felidézni.