Vizeli Csaba több sikeres produkcióval tette le névjegyét a musical műfajban, így nem meglepő, hogy 2017 legizgalmasabb zenei produkciójának is ő lett a rendezője. A Magyarock Dalszínház alapítója, vezetője, és a Komáromi Erőd ügyvezetője nem csak rendezőként, hanem szövegíróként is megmutatja magát a Retropoly musical-ben.

Az elmúlt 15 évben a Magyarock Dalszínházzal 27 darabot mutattak be, ebből kettő ősbemutató és nyolc saját szerzésű előadás, szóval, a tempót elnézve, akad dolga bőven, mégis igent mondott a Retropolyra…
A Komáromi Erődben tartott retro-bulikon ismerkedtem meg Varga Zsolttal és Mára Krisztiánnal. Zsolt egyszer megemlítette, hogy van egy musical ötlete, amit szeretne tető alá hozni. Vázolta az elképzelését és azon kaptam magam, hogy a történeten és a megvalósításon gondolkodom. Nem volt kérdés, hogy igent mondok. Érdekes kihívás ez, nem csak rendezés, hanem szövegírói szempontból is. Közel áll hozzám ez a zenei világ, hiszen a fiatalságomat eleveníti fel, és nem utolsó sorban úgy éreztem, ezeknek a daloknak új értelmet, lendületet tud adni a színházi közeg.

A slágerek görgették a fonalat?
Készítettem egy történet vázat, figyelve arra, hogy a dalok illeszkedjenek a sztoriba. Van olyan szám, ami szinte jelenet után kiáltott, viszont nem egy esetben a dal döntött. Amúgy a saját daraboknál is szem előtt tartom: az egy dolog, hogy az íróasztal mögött kitalálsz valamit, ám az olvasópróbán, amikor meghallod a szöveget, vagy a próbán, amikor életre kel a történet, sok minden változhat, kritikusan kell szemlélni ezeket, mert lehet, hogy a megíráskor jónak tűnt egy dal, egy jelenet, viszont, ha nem működik, akkor sajnos ki kell venni. Sokat sakkoztunk a próza és a dalok között, mert az volt a legfontosabb, hogy lendülete legyen az egésznek, sodorjon magával a történet.

Írás közben, gondolom, a karakterek is megelevenednek és látta maga előtt a szereplőket is.
Az alkotói folyamat során voltak elképzeléseim, Zsoltnak is természetesen, hiszen fontos volt, hogy kapcsolódjanak a pop műfajhoz, és emellett a színpadon is otthonosan mozgó, népszerű színművészek, énekesek legyenek. Ám a neheze csak ezután következett, mert egyeztetni kellett az elfoglaltságaikat, ráadásul az is előfordult, hogy a dalok vágása közben a karakter is változott, amely már nem annak a szereplőnek kedvezett.

Elkezdődtek a próbák, összeállt egy ütős csapat. Mennyi beleszólást engedélyez a sztároknak?
A karakterek életre keltéséhez nagyon kellenek a művészek, hogy az általam kitalált jelenetet megtöltsék, felépítsék az egyéniségükkel, hogy működjön a kémia. Egy jó poénra, gegre, ami előre viszi a sztorit, mindig vevő vagyok, de mint tudjuk, a színház nem egy demokratikus intézmény, van egy olyan pont, ahonnan már nincs ötletelés, mert az csak hátráltatja a munkafolyamatot.
Az íróknak vannak kedvenc karaktereik, így volt ez önnel is?
Hónapok óta „együtt élek” velük, olyanok nekem, mint a családtagok. Mindegyik más, mindegyik másképp beszél, más közegből jön, és más miatt érdekes vagy éppen kedves számomra. Ám mégis az a legfontosabb, hogy azt érezzem, valamennyiüknek vannak céljai, sikeresen eljutnak valahonnan valahová, szóval, mindegyiket szeretem, mert hatással vannak egymásra.

Röviden a történet?
A rendszerváltás kihívásaival küzdő vállalkozó vesszőfutása a szerelemtől az alvilági balhéig, a társkereső balek megjelenése, amely komikus jelenetek és bonyodalmak sorát indítja el, egy emlékezetkiesése anya, akiből partyarc lesz, és majdnem örökre kiüti magát, gengszterek, szerelmes lányok, partvonal menti tanácsadó rokonok, és sok-sok fülbemászó dal a ’90-es évekből. Mindössze a látvány és a show idézi a 21. századot, a többi valóságos időutazás.

Miért nézzem meg az előadást?
Olyan dalok vannak benne, amelyek sokunk ifjúságát jelentik, ráadásul lehet szeretni vagy nem szeretni, de el kell ismerni, hogy ezek a slágerek komoly nyomot hagytak, egy korszak letéteményesei, s 20 év után is a köztudatban vannak. Talán nincs is olyan rendezvény manapság, ahol nem csendül fel egy-egy retro dal. Különleges hangulatot árasztanak, tele vannak pozitív üzenettel, és olyanok, mint egy hangos fényképalbum, amit mindenki szívesen lapozgat. Ez a popzenei irányzat most találkozik a legjobban kedvelt színházi műfajjal, a muscal-el, amiből egy fantasztikus egyveleg alakul ki. Két óra önfeledt szórakozást ígérek, pozitív energiákat és egy semmihez sem fogható nosztalgikus kikapcsolódást.

Mit kíván az alkotóknak és a Retropolynak?
Hogy a közönség érezze azt a lelkesedést és energiát, amit beletettünk a darabba, és olyan szeretettel fogadják, ahogy mi készítettük. Egyelőre ennél többet nem is kívánhatnék.